Angie Thomas - The Hate U Give

Avagy egy téma, amiről valamiért nem beszélünk

Tudnivalók:

- Oldalszám: 417

- Kiadó: Gabo Könyvkiadó

- Fordította: Benedek Leila

Fülszöveg:

"A tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent. A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. Ebben az izgalmas és erőteljes regényben megismerhetünk egy fiatal lányt, aki pontosan ezért harcol."

Első bekezdés:

"Nem kellett volna eljönnöm ebbe a buliba."

Véleményem:

Bevallom, egy ideje vártam már azt a könyvet, amivel visszatérhetek. Aminek az elolvasása után azt mondom: Igen, erről igenis beszélni akarok! Azt hittem ez az utolsó része lesz a Lélektársak sorozatnak, esetleg szintén az utolsó része a Maddox testvérek sorozatának, de nem így lett. Mert végül egy olyan könyv hozta ki belőlem maximálisan az érzéseimet, amilyet ritkán látni.

Maga a téma sem egyszerű, a rasszizmusról szól, arról, hogyan is ítélik meg látás alapján az emberek egymást, anélkül, hogy ismernék is a másikat. Az előítéletek ellen való fellépés jó néhány éve szívügyem, így mikor megláttam ezt a könyvet, pontosan tudtam,

hogy el fogom olvasni - pedig akkor még nem is tudtam miről szól. Szóval végül megszereztem, és mikor el kezdtem olvasni teljesen lesokkolódtam.

A fülszövegben benne van, de engem így is váratlanul ért (Vajon miért? Hát azért, mert Kata csak anno egyszer olvasta azt el, így teljesen el is felejtette), mikor Khalil meghalt. Egy irodalom óra kellős közepén jutottam el ahhoz a részhez, és valljuk be nem a legjobb alkalom, ahhoz, hogy sírni kezdjek. (Na és persze órán olvasni nem jó dolog! Figyelni kell a tanárra... vagy legalábbis kéne, de az anyagot úgy is átküldi e-mail-ben, szóval ez nálam kvázi értelmét vesztette) Szóval ültem ott könnyes szemmel, ölemben a könyvvel és egyszerűen nem akartam elhinni.

Mert van olyan környék, ahol a lövöldözések mindennaposak. Van olyan környék, ahol meg sem lepődnek, ha egy - egy buliban lelőnek valakit. Van olyan, ahol ahhoz, hogy a fejed felett tető legyen és ne akarjon valaki kinyírni, drogot kell árulni. És mert ez mind valóságos. Ez a világunk. Az pedig rohadtul fáj, ha az embernek csak így a képébe tolják. "Nesze, vannak akik így élnek, te pedig arról tartasz előadást az osztálynak, hogy a piszkálás nem jó!" Rendesen arcul csapott a valóság és rájönni arra, hogy amit te próbálsz tenni az előítéletek ellen, közel sem elég. Nagyon nem.

Így azt hiszem, Starr lehetne egy példakép az emberek számára. Ugyanis ez a lány, elvesztette két barátját is és ugyan kezdetben nem akart, de végül még is kiállt értük. Próbált tenni valamit az igazságtalanság miatt, egy olyan ügyben, ami szinte mindennapos, még is csak keveseknek tűnik fel, hogy ez mennyire rossz is.

Úgy gondolom nagyon hitelesen van bemutatva az a világ és nem is csak a világ. Starr örlődése, hogy felszólaljon-e, a banda háborúk, de még a barátai reakciójai is. Mert mindig lesz, aki nem fog egyetérteni a tiltakozással, a bűnöst fogja bűntelennek találni, és a gyilkosért harcolni. De olyanok is vannak, akik felismerik az igazságot, de nem csak felismerik, hanem hajlandóak harcolni is érte. Mert azt hiszem ez, az igazi hűség.

Hűség a barátaihoz, akiknek a becsületéért harcolni sem rest. Hűség a környékük iránt, és a tudat, hogyha elköltöznek sem kell feladniuk a küzdelmet, ugyan úgy segíthetnek. És hűség a családjuk iránt, mert talán ez volt a legmegdöbbentőbb a könyvben. A szeretetük és a kötelesség tudatuk a családjuk iránt, főleg Seven-é. Tiszteletre méltó.