Colleen Hoover - Velünk véget ér

Avagy jöhet néhány kendőzetlen

igazság?

Tudnivalók:

- Oldalszám: 424

- Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

- Eredeti cím: It ends with us

- Fordította: Kamper Gergely

Fülszöveg:

"Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített. Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.Add át magad a reménynek!"

Első bekezdés:

"Ahogy itt ülök terpeszben a peremen, és tizenegy emelet magasból lenézek Boston utcáira, akaratlanul is az öngyilkosságra gondolok."

Véleményem:

Ez a könyv szétszed és összerak. Megnevettet és megríkat. Felpezsdít és még is dühít. Ez a könyv minden és semmi…,de velük véget ér.

A családon belüli erőszak soha nem tartozott a könnyű témák közé, szóval úgy tűnik, ez már két poszt egymás után, ami nehéz témáról szól, de még is azt hiszem, hogy nem bánom. Néha jó, ha komolyabbra vesszük.

Először is, fogalmam sem volt, hogy ez a könyv a családon belüli erőszakra fog épülni. (Bár minél több embertől kérdeztem meg, nagytöbbségük azt mondta, hogy tudta/ sejtette, szóval ezek szerint csak én vagyok béna) Tényleg nem tudtam, csak megláttam a gyönyörű borítót, és hogy Colleen Hoover tollából származik és már repült is a kosaramba. És akármennyire is szíven ütött a téma, még mindig nem bánom, hogy elolvastam.

A főhős, Lilly személyében, egy olyan erős személyiséget ismerhetünk meg, ami egészen ritka. Tulajdonképpen az egész könyv csak az ő küzdelméről szól (ha először nem is érezzük igazán úg

y) előbb az apja ellen, majd egy másik személy ellen az életében (ügyesen nem spoilereztem!) Végig küzd a könyvben, a szíve és az esze teljesen mást diktál neki, és azt hiszem az ilyen harc az egyik legnehezebb.

Ryle-ba már az első pillanatban beleestem. Igen, bevallom az orvosok a gyengéim, és kiderült, hogy egy ambiciózus idegsebész, akinek a munkája a szenvedélye meg különösen gyorsan be tudja magát lopni a szívembe. És hát ne ítéljük meg a könyvet a borítójáról! Még csak megjelent, de engem teljesen levett a lábamról. (és hát valljuk be, kit nem?) Szóval teljes mértékben, oda meg vissza lennék a gyönyörűségtől, ha egy ilyen helyes doki jönne velem szemben az utcán, és még egy forrócsokira is meghívna!

Atlasról pedig ne is beszéljünk! A legtöbb ember undorodva húzódik el egy hajléktalantól, míg én fizikai fájdalmat érzek, ha egy mellett úgy kell elsétálnom, hogy nem adok neki egy kis pénzt vagy ételt. Ilyenkor többnyire belekapaszkodom a velem lévő karjába és elfordítom a fejem, hátha úgy jobb lesz… pedig nem. Attól, hogy elfordítjuk a fejünket, mintha a probléma nem létezne semmi nem lesz jobb! Ezt pedig a Velünk véget ér több ízben is bemutatja.

Szóval, ha eddig nem tette volna, most már biztos, hogy Colleen Hoover engem teljes mértékben megvett. Lenyűgöz, és most már tényleg a kedvenc íróim közé sorolom. Ahogy Lilly befogadta az otthontalanná vált Atlast, azt hiszem egy titkos vágyam teljesült. Jobban meghatódtam, mintha a Csillagainkban a hibát, vagy a Rómeó és Júliát olvastam volna, pedig abban a részben a szerelem még csak említve sem volt!

Összességében nem tudok rossz dolgot mondani a könyvről, egyedül csak azt a szívfájdalmat és üresség érzetet, amit maga után hagyott. Nem csak egy témát dolgoz fel, még is mindegyikre pontosan elég szót fordít, ami biztosan nehéz lehetett. Így hát csak annyit mondok, hogy köszönöm az élményt, azt hiszem, még jó párszor újra fogom olvasni!