Tahereh Mafi - Ne félts
- katakosztyi08
- 2015. dec. 13.
- 6 perc olvasás
Avagy kibújik a farkas a
báránybőrbőr
Tudnivalók:
- Eredeti cím: Ignite Me
- Fordította: Bozai Ágota
- Oldalszám: 338 oldal
- Kiadó: GABO Kiadó
- Sorozat neve: Ne érints!
Fülszöveg:
Egy napon majd... Egy napon majd szabad lehetek.
Már semmi sem lesz olyan, mint volt.
Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.
Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.
Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt - Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is -, téves volt.
Első bekezdés:
„ Homokóra vagyok.
Tizenhét évem lepergett, és belülről kifelé eltemetett. Lábam homokkal teli, összekötve, tudatomban túlcsordulnak a határozatlanság homokszemei, a meg nem hozott és türelmetlen döntések, ahogy az idő kipereg testemből. Az óra kismutatója megérint egykor, kettőkor, háromkor, négykor, azt súgja, szia, kelj fel, állj fel, ébredj fel.”
A történetről:
Az előző könyv halálos (értitek :D) befejezése után most visszatérünk az élettel teli (igen, ma ilyen nagyon vicces kedvemben vagyok :D) nyüzsgésbe. Juliette megtudja, hogy mi lett a barátaival. Teljesen maga alá borítja a bánat Adam halála miatt és bosszút fogad. Warnert meg is kéri, hogy vigye el Omega Pont maradványaihoz, majd megfogadja, hogy megöli Andersont, ezzel elpusztítva a Regenerációt. Warner beavatja, hogy nem csak Juliette akarja elpusztítani az apját, hanem ő maga is. Ez az első alkalom, amikor egy picit belelátunk Warner fejébe. Persze itt nem nézőpontváltásra kell gondolni, csupán annyira, hogy beavat minket, egy picit a titkaiba. Kiderül, hogy Warner soha nem akarta bántani Juliette, csupán azért kellett neki a lány, hogy magyarázatot találjon anyja „szupererejére”, ugyanis a nő, senkit nem tud megérinteni még saját magát sem. Mivel pedig a bőre számtalanszor összeér, szörnyű fájdalmai vannak, amin csak morfling (morfium: erős fájdalomcsillapító, hosszú távon függést okoz) segíthet, így az anyja a hatalmas dózisok miatt - plusz, mert közben függővé vált - nem nagyon van tudatában saját magának.
Ez volt az első olyan rész ahol meg kellett állnom, hogy egy picit kiürüljön belőlem az a borzalom, amit olvastam, és amit (most éppen pechemre) Mafi olyan nagyon jól érzékeltetett. Egy kialvatlan estét köszönhetek ennek a nagyjából 3 fejezetnek a könyvben, ami annyira kikészített, hogy nem bírtam gondolkodni. (Aki látta az Éhezők Viadala befejező részét a mozikban, az valószínűleg tudja, miről beszélek)
Csak másnap jöttem rá, hogy egész pontosan mit is olvastam tegnap. Akkor döbbentem rá, hogy Warner mennyire is szereti az anyját. Sőt megrögzötten imádja azt a nőt, hisz az egyetlen jó dolgot jelentette az életében gyermekkorában. Ekkor estem bele maximálisan és visszavonhatatlanul Warnerbe! Mert bevallom őszintén: nem jönnek be a szőke pasik, még a könyvekben sem, ezért nekem Adam mindig is szimpatikusabb volt. (Ez lehet persze azért is, mert nincs pasim, és jól esne, ha valaki olyan lenne az életemben, mint Adam) Ám ahogy, végre egy picit többet láttam Warnerből: BUMM! Nem kellett több, egyszerűen elfelejtettem Adamet.
Persze a teljes sokk itt nem ért véget, mert az is kiderül, hogy Juliettenek soha nem kellett megmentenie semmiféle gyereket. Az egész (Kapaszkodjatok!!) egy szimuláció volt!! Értitek egy szimuláció! Itt rögtön előtört belőlem egy „A beavatottas” érzés, szimulációs piával meg azzal a fogorvosi székkel. Ebből pedig leszűrhetitek, hogy ez a csavar nem tetszett. Igazából már- már fölöslegesnek éreztem. Igen, igaz, el kell valahogy hitetni, hogy Warner igazából nagyon jó (ami nálam személy szerint, mondjuk sikerült) és mindent csak az anyjáért csinált... DE ez szerintem akkor is sok. Szóval ide el tudtam volna képzelni mást is.
Az új hírtől Juliette is lesokkol, nagyjából, mint én :D Utána pedig, mintha semmi sem történt volna, egyszerűen visszatérünk a fényűző élethez, ágyban felszolgált reggelivel, hatalmas gardrób szobával meg egy még nagyobb irodával. És akkor ez még csak a kezdet volt!
Juliette kérését teljesítve Warner elviszi a lányt az Omega Pontból megmaradt lyukhoz/kráterhez. Persze, mint ahogy azt már előre tudtuk a hely teljesen kihalt és kopár. Egy rövidebb „tájleírás” után pedig újabb akció kezdődik. Lövöldözés össze-vissza, Juliette a földön, aztán Warner elmegy, mert Juliette rábeszéli, hogy beszélnie kell a sráccal, aki az előbb lőtt rájuk. És igen, igen, igen! Kenji visszatért! Annyira izgatott és boldog voltam, hogy le sem lehet írni. Egyszerűen imádom a srácot és mikor azt hittem, hogy meghalt, akkor naggggyyyyon szomorú voltam, de akkor megint megjelent! Szóval ahh! :D
Az események innentől kezdve pedig durván felpörögnek, ami azt jelenti, hogy szinte már egymás hegyén- hátán vannak az izgalmas jelenetek. Kenji elviszi a lányt Adam lakására, ahol kiderül, hogy 9-en élték túl a támadást: Kenji, Adam, James, Castle, Brendan, Winston, Alia, Lily és Ian. Persze nincs sokáig béke, hisz Adam kijelenti, hogy nem akarja többet látni Juliette- et, aki így elmegy másnap. Rettentő aranyos volt a jelenet, mikor felhívta Warnert, hogy jöjjön érte, ő pedig betörte az ajtót és teljesen kétségbe volt esve. Ha lehetséges volt és még jobban beleszerettem a srácba.
Mivel Kenjiék belementek abba, hogy segítenek elpusztítani a főparancsnokot, Warner a konditermében (!!!) szállásolja el őket. Utánuk jön végül Adam és James is. Juliette elhatározza, hogy ő lesz a parancsnokuk, hisz neki már nincs vesztenivalója.
Közben Warner és Juliette, hol összevesznek, hol kibékülnek, majd sor kerül néhány „légyottra” is, amik után nekem eléggé, olyan érzésem lett, mintha a lány lassan szex függővé válna.
Eljön a nap amikor „bemutatják”, hogy mikre is képesek és Juliette elmondja, hogy, mit akar. Mint ahogy az várható volt, a katonák és sok civil és melléjük áll. Meg akarják dönteni a Regenerációt. Néhány nap múlva pedig megérkezik Anderson a hadseregével, hogy leverje a lázadást, mint ahogy azt várták is.
Juliette és Kenji elmegy a főparancsnok hajójára végezni vele, a többiek pedig mennek harcolni. Nagyon furcsálltam, hogy egészen Anderson megtalálásáig minden gyönyörűen le van írva, a környezet, a lány érzései... minden. Ám mikor a parancsnokra kerül a sor, akkor elvesznek a gyönyörű mondatok, csupán néhány szó lesz belőle, ez pedig eléggé zavart.
A végét persze újfent nem mondanám el, hisz így is lespoilereztem az egészet :D
Véleményem:
Néha túl sok volt az akció. Többször is azt akartam, hogy egy picit mélyüljünk el valami kis apró dologban, és ne történjen megint valami új, mert nem volt időm feldolgozni. Adamből eléggé elegem volt már, szerintem az írónő már a csontot rágta, de Warnernek és Kenjinek kifejezetten örültem. A végén, mint ahogy már írtam eléggé hiányoltam a szép mondatokat, érzésekkel meg mindennel, hisz abból az utolsó fejezetekre nem sok maradt.
Összességében egy jól összerakott kis utolsó részecske ez. Imádtam a leírásokat, ahogy az írónő minden érzést olyan valósághűen tud leírni, mint szerintem eddig senki más. Így az utolsó kötetre azt is sikerült elérnie, hogy teljesen belezúgjak egy szőke, Warner nevű istenbe, ami nálam elég nagy szám!
Persze be kell vallanom valamit... Én végig arra számítottam, hogy lesz benne egy olyan csavar, amiben Juliette nem is Adamet és nem is Warnert választja... hanem Kenjit. Szóval én végig abban a hitben éltem, hogy ez lesz, de aztán mégsem lett :D
Egyszóval köszönöm, hogy Tahereh Mafi megírta, a Gabo Kiadó pedig elhozta nekünk, ezt a fantasztikus könyvet!
Összefoglalva: Ez a könyv biztos, hogy fekete mágiával van bevonva! Elsőnek odavonzza a tekinteted a gyönyörű borító, utána egyre jobban szereted a történetet, egyes szereplőket megutálsz, másokat megszeretsz, majd ezt az egészet felcseréli, végül a befejezésével keresztbe nyel le, akárcsak egy szörny!
Pontozás:
∞ Borító: 10/ 9 – Imádom! Egyedül az zavar, hogy nagyon hasonlít az Agave Kiadó gondozásában megjelent „A varázsló”-ra.
∞ Történet: 10/9 – Nem tökéletes, de a kedvenc könyvemen kívül, mi az? :D
∞ Felépítés: 10/9 – A rövid kis fejezetek azért jók, mert így a suliba menet a héven ülve is tudtam úgy olvasni, hogy nem kellett fejezetet abbahagynom; de néha túl sokak voltak a történések, köztük túl kevés szünettel.
∞ Ajánlom: 10/10 – Viszont csak annak, aki bírja a nehezebben feldolgozható témákat!
Egyéb:
- 14 felett, erősebb idegzetűeknek.
- E/1-es, Juliette szemszögéből
- Lezárásnak elég langyos, de azért megáll a helyén.
- Aki nem szereti a szőke fiúkat annak kötelező! Most biztos, hogy beléjük, vagy legalábbis Warnerbe habarodik!
- A kedvenc megszólításom lett a „Kedvesem”
- Lényegesen több káromkodás van benne, mint az előző kötetekben, szóval csak óvatosan.
Linkeke, ha esetleg érdekelne:
留言